A faros…sebb…

Soha nem akartam farmotoros Ikarust, én már csak ilyen hóbortos jómadár vagyok. Nekem a középmotort és a botváltót találták ki a gyártósoron, nem pedig a farnehéz turista gépet. Jó, jó, azért nem fordítom el a fejem, ha olyat látok, meg azért egy laprugós pattogó lepke is képes jelentősebb vérbőséget okozni az alagsori részeken. Mostani alanyunk egy “nemszeretem” 1989-ben gyártott Ikarus 256.50, melynek sorsa a szakszerű elbontás lesz. Persze, persze, lehet ekézni miatta nyugodtan, de nem egyszerű a történet, oka van annak, hogy neki ez a sors jutott.

Egyszer mindenkinek bealkonyul…

A vásárlás során egy olyan hiba történt, ami később csúnyán megbosszulta magát, a leendő gazdája nem nézte meg, hogy azok a fránya számok stimmelnek-e. Az eredetvizsgálaton jött a meglepetés, a forgalmiban a jó öreg szívó dízel számsora van, a motortérben pedig egy D10 ketyeg. Próbáltam neki kiutat találni ebből a labirintusból, minden legális és annak látszó lehetőséget figyelembe véve – mindhiába. Az eredeti motor nélkül az egyszerű út járhatatlan volt.

Megtudtuk az új motor eredetét, kaptunk róla számlát a bontóból, lett átalakítási engedélyünk, hogy legalizálni tudjuk. Emiatt járt a busz több NKH vizsgaállomáson, ahol finoman szólva nem aratott osztatlan sikert. Ahhoz, hogy a vizsgabázis által támasztott minden elvárt igényt kielégítsen ez a hobbijármű – mely azt is jelentette, hogy sehol egy apró kis rozsdapörsenés se legyen rajta – olyan 3-4 millió forintnál többet nem emésztett volna fel azonnal. Ami a végén megpecsételte a sorsát az az, hogy a eredetvizsgálat nélkül – tanúsítványt ugyan kapsz, hogy az nem felelnek meg az adatoknak – te hiába szeretnéd a járművet átíratni, hogy később orvosolni tudd a problémákat, hiába szeretnéd az államapparátus számára a járulékokat befizetni, ez nem lehetséges. A belügyminisztériumi ügyfélszolgálat és okmányirodák ügyintézőin koppantunk fel, melynek a vége az lett, hogy a busz hatóság által forgalomból kivonásra került, a rendszámát és a forgalmi engedélyét le kellett adni.

Hiába megőrzés és felújítás lett volna a cél, a fentebbi események sorozata után az új, már megkeseredett gazdája elengedte a kezét és mit ne mondjak, én se zártam a szívembe ezt a kocsit. Persze, megint mindenki mondhatja, hogy miért, de általában nem látok magam körül olyan önként jelentkezőt aki egy ilyen tortúrát csont nélkül bevállalna, főleg úgy, hogy még mindig elérhetőek legális járművek, amiket legalább névre lehet íratni.

Nagyjából ez az előtörténete annak, hogy ez gép végleg hozzánk került. A cél az, hogy minden olyan, használható alkatrésze, ami a saját, megtartásra szánt autóinkhoz jó, az átnézésre, szükség esetén felújításra és elrakásra kerüljön. A többi segíteni fogja majd azokat akik az Ikarus 256-osok életben tartását tűzték ki célul maguk elé. Az a kevés vasoxid, ami majd a végén marad, ebben az esetben is a kohóban végzi… Ez az élet körforgása, nem élhetünk örökké, de néhányunk szervei segítenek a többin, hogy azok tovább élhessenek.

A faros…sebb…” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nagy kérés az, ha megkérlek, hogy légyszíves egy bejegyzésben szedd össze az összes buszotokat, +hogy mi vele a cél (megőrzés/bontás)?

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.